A fenti sorrendben a bagett alapanyagait bepakoljuk a
kenyérsütőgépbe (cukrot, sót a sarkokba, élesztőt középre, a víz langyos
legyen), és kelesztő-dagasztó programra állítjuk.
A program letelte után egy vékonyan kiolajozott tálba tegyük át a
tésztát, forgassuk meg, hogy az olaj mindenhol befedje, takarjuk le, és minimum 30 percig meleg helyen hagyjuk pihenni.
A kelesztési idő letelte után csak a tenyerünket lisztezzük be, és alaposan nyomjuk ki a tésztából a buborékokat.
Lisztezett deszkára borítsuk ki, téglalap alakúra nyújtsuk ki (kb. 2-3 mm vékonyra).
4 egyenlő részre vágjuk el, igazítsuk el a darabokat téglalap formájúra.
A hosszabb részénél kezdjük el szorosan feltekerni, hogy a
légbuborékokat kinyomjuk belőle. Kicsit nyújtsunk még rajta. Ne engedjük
a tésztát összeugrani, tekerés közben húzzuk, kb. 2-3 cm átmérőjű,
vékony hengereket kell kapjunk.
Vékonyan kiolajozott tepsibe vagy bagettsütőbe tegyük, a csavarás
alja legyen alul, éles késsel 2-3 cm-ként ferdén vagdossuk be. Takarjuk
le, és ismét 30 percig pihentessük.
Melegítsük elő a sütőt.
A tojássárgáját 1 evőkanál vízzel keverjük el, a pihentetés után a bagetteket kenjük le.
Várjunk még kb. 5 percet, majd süssük aranysárgára.