Oldalak

2019. december 20., péntek

Thomas Keller legendás citromos pitéje




Hozzávalók a tésztához:
  • 2 csésze fenyőmag
  • 4 evőkanál cukor
  • 4 csésze finomliszt, plusz egy kevés a forma kilisztezéséhez
  • 1 csésze szobahőmérsékletű vaj
  • 1 tojás

Hozzávalók a krémhez:
  • 2 tojás (hidegen)
  • 2 tojás sárgája (hidegen)
  • 1 vaníliarúd
  • 6 evőkanál vaj, 6 részre osztva
  • ¾ csésze cukor
  • ½ csésze citromlé

Mézes mascarponekrém:

  • ½ csésze tejszín
  • 3 evőkanál mascarpone
  • 1 evőkanál méz
  1. A cukorral összekeverjük és közepesen finomra daráljuk a fenyőmagot, majd hozzáadjuk a lisztet. 
  2. Hozzátesszük a vajat, a vaníliát és egy tojást, és eldolgozzuk gyorsan. 3 részre osztjuk aztán a tésztát. Lefóliázzuk és a hűtőben pihentetjük, legalább egy órát, de az sem baj, ha egy egész éjszakát. (Mivel egy tojással dolgozunk, kevesebb tésztát nehezen tudnánk készíteni. A felesleget tegyük a fagyasztóba.)
  3. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Vajazzunk és lisztezzünk ki vékony rétegben egy kivehető aljú piteformát, és tegyük a hűtőszekrénybe, amíg a sütő felmelegszik. 
  4. A pihentetés után egy adag tésztát nyújtsunk 2-3 mm vastagságúra és simítsuk bele a kihűtött formába. 
  5. Süssük 10-15 percig, majd forgassuk meg a formát és süssük újabb 10-15 percet. Vegyük ki a sütőből és hagyjuk kihűlni. 
  6. Tegyünk egy lábasba egy kevés vizet, kb. 4-5 cm magasan és kezdjük el melegíteni. Egy másik, kisebb edényben keverjük össze a maradék tojásokat és a cukrot. Tartson ez kb. egy percig.
  7. A kisebb edényt tegyük a vizzel töltött tetejére, a tojásos-cukros elegyet folyamatosan keverjük (kb. 2 percig). Adjuk hozzá a citromlevet három részletben. Dolgozzuk ki, míg besűrűsödik és kihalványul (8-10 perc). Oltsuk el a lángot és hagyjuk az edényeket és tartalmukat hűlni. Majd keverjük bele a hideg vajat, kis adagokban. 
  8. Öntsük a krémet melegen a tésztára, majd előmelegített sütőben grillezzük. Hagyjuk nyitva az ajtaját és barnítsuk meg a süti tetejét. Pár perc alatt kész. Eztán legalább egy órán át hűvös helyen dermesszük.
  9. A tejszínt verjük fel, keverjük bele a mascarponét és a mézet, addig elegyítve, míg sűrű krémet kapunk. Jól behűtve tárljuk, tálaláskor kínáljuk a citromos pite mellé.
Forrás: https://diningguide.hu/thomas-keller-citromos-pite/?sponsor=samsung&fbclid=IwAR1hDdfAJySEEU7WsIFbgZhC-VRaQhl88sacm_uY1yg6Ghy-VvkOcLZp1mk

2019. december 18., szerda

Majonézes kölessaláta fűszeres pulykacsíkokkal


   Hozzávalók (4 személyre):
  • 15 dkg köles
  • 3 dkg vaj
  • 40 dkg pulykahús
  • 1 kaliforniai paprika
  • 2 szál zöldhagyma
  • 5 koktélparadicsom
  • fél fej jégsaláta
  • 2-3 ecetes uborka
  • bors
  • citrom
  1. A fűszerkeverék a pulykahúshoz (az enyémben volt fokhagyma, köménymag, fűszerpaprika, bors, koriander, majoranna, chili paprika, rozmaring, szerecsendió, babérlevél) 2 ek mustár
  2. 5 dl tartármártás (1 tojássárgája, 1 ek mustár, vékony sugárban, habverővel hozzákeverve 2 dl olaj, majd 2,5 dl tejföl, fél citrom leve, só, bors)
  3. Elsőként a kölest főztem meg két és félszeres vízben, kb. tizenöt perc alatt, majd elzártam alatta a lángot, és fedő alatt hagytam párolódni. Amikor már csak langyos volt, villával jól fellazítottam, és belekevertem a vajat.
  4. A pulykahúst csíkokra vágtam, befűszereztem, összekevertem a mustárral. 2-3 ek olajon wokban átsütöttem.
  5. A kihűlt kölest egy nagy tálba öntjük, ráöntjük a legfeljebb már csak langyos húst, majd az összes zöldséget felaprítjuk, és az előbbiekhez adjuk. Átkeverjük, és összeforgatjuk a tartárral. Hűtőbe tesszük.

2019. december 12., csütörtök

Fordított almatorta


Hozzávalók

  • 1 kg alma
  • 20 dkg cukor
  • 20 dkg vaj
  • 13 dkg liszt
  • 6 db tojás
  • 1 db citrom
  • csipet só
  • 1/2 tk vaníliakivonat (vagy 1 csomag vaníliás cukor)

 Elkészítés  

  1. Az almákat meghámozzuk, magházukat kivágjuk, felnégyeljük, és 5 dkg cukorral meghintett sütőformába tesszük. Meglocsoljuk egy kevés citromlével és a vaníliakivonattal. A tetejére kb. 5 dkg vajat forgácsolunk. Fedő alatt a tűzhelyen addig pároljuk, amíg a cukor karamellizálódik.
  2.  A tojások sárgáját 15 dkg cukorral, majd 15 dkg vajjal habosra keverjük. Ezután hozzáadjuk a reszelt citromhéjat és a lisztet. A tojásfehérjéből kemény habot verünk, és lazán a masszához keverjük.
  3. A habot rásímitjuk a párolt alma tetejére, és 190 fokon aranyszínűre sütjük. A formában hagyjuk kihűlni, majd tálcára fordítjuk. Vaníliás tejszínnel vagy vaníliás fagylalttal tálaljuk.
 Forrás: http://www.mindmegette.hu/forditott-almatorta.recept/ 

Fokhagymás sárgarépa



Hozzávalók / 4 adag:
  • 1 kg bio sárgarépa
  • 2 fej fokhagyma
  • 3 teáskanál oregánó
  • 3 teáskanál bazsalikom
  • 8 ek extra szűz olívaolaj
Elkészítése:
1. Megmossuk a répákat, majd meghámozzuk. A fokhagymákat is megpucoljuk. Ezután a répákat feldaraboljuk.
2. Közben a sütőt előmelegítjük 200 fokra (alul-felül sütés), majd a tepsiben eloszlatjuk a répákat és a fokhagymákat.
3. Ezután összekeverjük a bazsalikomot és az oregánót az olívaolajjal, és a répákra öntjük. Kicsit összekeverjük, és alufóliával letakarjuk.
4. Végül a felmelegedett sütőbe toljuk a tepsinket 40-50 percre.
Forrás:femina.hu

2019. november 22., péntek

Brokkolis burgonyagratin




  • burgonya, 
  • tejszín 35%,
  • brokkoli 20%, 
  • sajt 6%, 
  • só, 
  • fűszerek

Céklás köret

  • cékla
  • fokhagyma
  • petrezselyem
  • dió
  • olíva
  1. Céklát egybe pucolatlanul sütőbe lezárt edénybe megsütjük
  2. Kis kockákra vágjuk
  3. Dió, fokhagyma, petrezselyem és kevés olíva egy pesztó formára ledaráljuk
  4. Összekeverjük és hűtőbe pihentetjük 1 órára.
  5. Pirított diót és petrezselymet teszünk a tetejére.

2019. november 21., csütörtök

Vega korma hamis karfiol piláffal




hozzávalók / 4 adag

  • 1 ek mandulapehely (púpozott evőkanál)
  • 2 db édesburgonya
  • 5 ek olívaolaj
  • 1 közepes db vöröshagyma (felaprítva)
  • 2 gerezd fokhagyma (felaprítva)
  • 1 hüvelykujjnyi gyömbér (felaprítva)
  • 0.5 csokor koriander (felaprítva)
  • 1 db chili (opcionális)
  • 1 ek curry paszta
  • 40 dkg csicseriborsó (konzerv)
  • 600 ml víz
  • 1 nagy db karfiol
  • 1 db citrom
  • 5 dkg feta sajt (opcionális)
  • 4 ek joghurt
  • só ízlés szerint
  • bors ízlés szerint

elkészítés

  1. A mandulapelyhet pirítsuk meg egy nagy serpenyőben, míg aranybarna nem lesz, majd tegyük félre. Hámozzuk meg az édesburgonyát, vágjuk őket 3-4 centis darabokra. Locsoljunk meg olajjal a serpenyőt, forrósítsuk fel újra és dobjuk bele az édesburgonya darabokat. Süssük egy öt percig, vagy amíg a darabok aranybarnák nem lesznek.
  2. Közben aprítsuk fel a hagymát, a fokhagymát, a gyömbért, a koriandert és a chilit. Adjuk hozzá a burgonyához a curry pasztával együtt és főzzük 5-10 percig, vagy amíg a hagyma meg nem puhul. Nyugodtan locsoljuk meg még olívaolajjal, ha szükségét érezzük.
  3. Adjuk hozzá a csicseriborsót a levével együtt, és öntsük fel a forrásban lévő vízzel. Forraljuk fel, majd lassú tűzön főzzük 30 percig.
  4. Ezalatt vágjuk le a karfiol leveleit, néhányat aprítsunk fel és adjuk a curryhez. Szedjük darabokra a karfiol fejét és tegyük a rózsákat egy késes betétű robotgépbe, majd addig aprítsuk őket kis, legfeljebb rizsszem nagyságú darabokra.
  5. Tálalás előtt tegyük át egy mikrózható edénybe, fedjük le folpackkal, és a legmagasabb fokozaton forrósítsuk 7 percen keresztül.
  6. Mikor a curry elkészült, adjuk hozzá a joghurtot, egy fél citrom levét és a feta sajtot. Keverjük jól el, majd tálaljuk a karfiollal együtt, szórjuk meg a pirított mandulával, a koriander levéllel és egy kis feta sajttal.
Forrás: nosalty

2019. október 15., kedd

Bulgur




  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 ek olaj
  • 2 fej vöröshagyma
  • 1 db paprika
  • 1 db paradicsom
  • 800 ml víz
  • só, bors
  • 1 ek pirospaprika
  • 2 tk őrölt kömény
  • 400 g bulgur
 
  1. A hagymát, fokhagymát finomra vágjuk, megpirítjuk az olajon, majd rádobjuk a felaprított paprikát, paradicsomot.
  2. Felöntjük a kimért vízből (kb. fél decivel), sózzuk, borsozzuk, és megszórjuk a fűszerekkel.
  3. Alacsony lángon 5-10 percig főzzük, majd felöntjük a maradék vízzel, és ha az felforrt, beleöntjük a bulgurt.
  4. Alacsony lángon 10-15 percig főzzük, gyakran megkeverve.
  5. Ezután elzárjuk, lefedjük, és még 5 percig állni hagyjuk.

2019. október 14., hétfő

Selymes, sült édesburgonyapüré: nemcsak finom, egészséges is

 

 

Hozzávalók 4 személyre:

  • 1.5 kg édesburgonya
  • 5 dkg vaj
  • 2.5 dl tej
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 késhegynyi szerecsendió
  • bors

Elkészítés:
  1. Az édesburgonyát pucold meg, mosd meg alaposan, majd vágd kisebb darabokra.
  2. Rakd egy tepsibe, és előmelegített sütőben, 200 fokon süsd puhára körülbelül 45-50 perc alatt.
  3. Félidőben forgasd át, hogy mindenhol egyformán puhuljon. Még melegen törd meg.
  4. Add hozzá a vajat és a tejet, majd ízesítsd sóval, borssal, szerecsendióval, zúzott fokhagymával.
  5. Jól keverd össze, botmixerrel krémesítheted is egy kicsit.
  6. Még finomabb lesz, ha 200 fokos sütőben öt perc alatt összesütöd.
  7. Tálaláskor megszórhatod zöldfűszerekkel, dióval vagy reszelt sajttal.
 

2019. október 4., péntek

Almás pite sok sok almával ...


 
A töltelékhez:
  • 2,5-3 kg alma
  • 15 dkg cukor
  • 1 cs. vaníliás cukor
  • 1 kk. fahéj
  • 1 kk. kardamom
  • reszelt citromhéj
  • 1 ek. búzadara
Hozzávalók a tésztához:
  • 10 dkg vaj
  • 20 dkg liszt
  • 1-2 ek tejföl
  • 3 dkg porcukor
  • 1 tk sütőpor
  • csipet só
A morzsához:
  • 10 dkg liszt
  • 8 dkg vaj
  • 6 dkg cukor
  • 1 marék durvára tört dió

2019. szeptember 30., hétfő

Kapros-lazacos köles




Hozzávalók:
  • 25 dkg köles
  • 40 dkg lazacfilé
  • 1 szál póréhagyma
  • 2 kaliforniai paprika
  • 8 dkg vaj
  • 1 dl fehérbor
  • 1 citrom
  • 1 ek aprított kapor
  • bors
  • olívaolaj
A tálaláshoz:
  • jégsaláta
  • balzsamecet
Előkészítés:
  1. A lazacfilét vágjuk kockákra, sózzuk és borsozzuk meg.
  2. A póréhagyma zöld végét távolítsuk el, a hagymát hosszában hasítsuk fel, tartsuk folyóvíz alá, és ügyeljünk arra, hogy a rétegek között ne maradjon homok. Ezt követően szeleteljük fel a pórét.
  3. A kaliforniai paprikák csumáját távolítsuk el, és a húsukat vágjuk kockákra.
  4. A kölest öntsük egy lábasba, adjunk hosszá háromszoros mennyiségű (7,5 dl) vizet, 1 ek sót, és fedő alatt kb. 15 perc alatt pároljuk meg; utána zárjuk el alatta a lángot.
  5. Egy serpenyőben olvasszunk fel 5 dkg vajat, és pár perc alatt süssük meg rajta a lazackockákat. Amikor kész, szedjük papírtörlőre a halat, és tegyük félre.
  6. Egy másik serpenyőbe öntsünk 2 ek olívaolajat, és futtassuk meg rajta a póréhagymát. Adjuk hozzá a paprikát, öntsük rá a fehérbort, ízesítsük a kaporral, és pároljuk öt percig. Zárjuk el alatta a lángot, majd keverjük bele a halat.
  7. A kölesbe dolgozzuk bele villával a maradék 3 dkg vajat, jól lazítsuk fel, és végül keverjük össze a lazacos raguval.
  8. Szedjünk a tányérokra a lazacos kölesből, díszítsük körbe csíkokra vágott jégsalátával, amit megcsepegtethetünk kevés belzsamecettel.
Forrás: https://maimoni.cafeblog.hu/2019/09/24/kapros-lazacos-koles/

2019. szeptember 26., csütörtök

Vitaminsaláta




Hozzávalók:
3 szép nagy sárgarépa
1 fél fejes káposzta
1 poré hagyma
4 ek majonéz (univer gm&lm)
6 ek lm tejföl
1 ek dijoni magos mustár
fél citrom frissen facsart leve
Ízlés szerint só és frissen őrölt tarka bors

Csirkesaláta grillezet camembertel




Hozzávalók:
  • 1 nagy camembert sajt
  • 4 zsálya levél
  • 2 kakukkfű ág
  • 1 rozmaring ág
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 2 szál oreganó
  • 20 dkg csirkemell filé
  • 3 ek worchester szósz
  • Ízlés szerint só és olívaolaj

Elkészítés:
  1. A camembert sajtot egy grilltepsire helyezem, alá teszek egy darabka sütőpapírt.
  2. A fűszernövényeket a tetejére halmozom és meglocsolom olívaolajjal.
  3. A csirkemellet kettévágom -szeletre-, kicsit megklopfolom, sózom, bekenem worchester szósszal és a sajt mellé helyezem a tepsire.
Forrás: https://gastrohobbi.hu/2018/05/csirkesalata-grillezet-camembertel-videoval/

Tikka masala fűszerkeverék házilag




Hozzávalók:

  • 2 tk római kömény
  • 1 tk őrölt/törött koriander mag
  • 1 tk kurkuma
  • 3 tk fűszerpaprika
  • 1 kk cayenne bors
  • 1 mk őrölt fahéj
  • 1 mk frissen őrölt fejete vagy tarka bors
  • 1 mk őrölt szerecsendió

Elkészítés:

A fűszereket összekeverem és felhasználásig jól záródó fűszertartóba teszem.

Elkészítési idő: 5 perc

2019. szeptember 25., szerda

Villámgyors céklasaláta almával




Hozzávalók

  • 3 db cékla
  • 2 db alma
  • 1 dl tejföl
  • 2 dl majonéz
  • 1 tk mustár
  • 1 tk porcukor
  • 1 tk citromlé
  • 1 csipet só
  • 1 csipet fehérbors (őrölt)
 
 
  1. A céklát és az almát meghámozzuk és vagy egy nagylyukú reszelőn lereszeljük, vagy gyufaszál vastagra vágjuk és egy nagyobb tálba tesszük.
  2. Elkészítjük a tartármártást. A tejfölt, a majonézt, a mustárt, a cukrot, a citromlevet, a sót és a borsot egy tálba tesszük, majd kanállal vagy habverővel, kb. két perc alatt kikeverjük. Ráöntjük a céklára és az almára és jól összekeverjük. Néhány órára ahűtőbe tesszük. Sült hús, rántott hús mellé kiváló köret.

Forrás: mindmegette.hu

2019. szeptember 24., kedd

Tepsis batátachips



  1. Szeletelj fel vékonyan vagy gyalulj le 2 db édesburgonyát, és tedd nagy nejlonzacskóba.
  2. Keverj össze 3 ek (olíva)olajat 3 csipet sóval és 2 csipet őrölt borssal, locsold a burgonyára, és jól rázd össze a lezárt zacskóban.
  3. Rendezd el egy rétegben egy sütőpapírral kibélelt tepsiben, és süsd 150 fokon 15-20 percig.
  4. A sütőből kivéve még puha, de pár perc múlva ropogós lesz.

2019. szeptember 23., hétfő

Zöld smoothie

1 adag


  • 1 bögre spenót
  • 1 dl kókuszvíz
  • 1 db banán
  • 1 bögre aprított ananász
  • 1 ek lenmag (opcionális)
  • Elkészítés

      1. Turmixgépben vagy botmixerrel összeaprítjuk a spenótot és a kókuszvizet. 
      2. Hozzáadjuk a gyümölcsöket, és krémes állagúra turmixoljuk.
      3. Pohárba töltjük, a lenmagot a tetejére szórjuk. 
     

    Őszibarack smoothie


    2 főre


  • 20 dkg őszibarack
  • 2 dl tej
  • 1/2 dl víz
  • 1/2 dl natúr joghurt
  • 1/2 db citrom (leve)
  • 2 ek méz
  •  

    Elkészítés

      1. A barackot megmossuk, megtisztítjuk, felkockázzuk, és turmixgépbe tesszük.
      2. Hozzáadjuk a tejet, a vizet, a joghurtot, a citrom kifacsart levét és a mézet.
      3. Összeturmixoljuk, majd lehűtjük. Poharakban töltve kínáljuk.
     

    2019. szeptember 17., kedd

    Egészben sült hagyma sörtésztában


    • 3 fej nagyobb hagyma
    Sörtésztához:
    • 250 ml sör
    • 130 g liszt
    • 50 g keményítő
    • 1 mk sütőpor
    Fűszeres liszthez:
    • 100 g liszt
    • 1 mk oregánó
    • 1 mk bazsalikom
    • só, bors
    Mártogatóshoz:
    • 200 ml tejfől
    Elkészítés:
    1. A sőrtésztához összekeverjük a hozzávalókat.
    2. A lisztet összekeverjük a fűszerekkel.
    3. A hagymákat megpucoljuk, de a gyökeres részét nem vágjuk le (ez tartja össze a hagymát), alaposan megmossuk.Cikkeket vágunk a hagymába, de nem vágjuk végig. Kézzel széthuzogatjuk a hagymacikkeket.
    4. Óvatosan beleforgatjuk a lisztbe és a sörtésztába, kanállal bele öntjük a tésztát a hagyma közé és ismét lisztréteg kerül rá.
    5. Bő forró olajba ropogósra sütjük. 
    Forrás streetchiken.hu

    2019. szeptember 11., szerda

    Baconos hústekercs



    HOZZÁVALÓK (4 főre):
    • 2 egész csirkemell
    • 20 dkg szeletelt bacon szalonna
    • 30 dkg feta sajt, vagy más sajt, pl. mozzarella
    • 5 cikk fokhagyma
    • 1 tk kakukkfű
    • só, bors
    • olaj vagy kókuszzsír
    ÍGY KÉSZÍTSD:
    1. A csirkemellet vágd szeletekre.
    2. A szeleteket klopfold ki és enyhén sózd be.
    3. Mindegyik szeletre tegyél egy kis zúzott fokhagymát, ezt maszatold szét, majd szórd meg kakukkfűvet, sóval és borssal.
    4. A hússzelet egyik végére fektess keresztben egy hosszúkásra vágott fetadarabot, majd a fetát közrefogva csavard fel a húst.
    5. A töltött hústekercset tekerd körbe baconszalonnával. A tekercseket sorakoztasd tepsibe, locsold meg olíva olajjal.
    6. A tepsit fóliázd le és már mehet is a 170 fokra előmelegített sütőbe. Kb. másfél óra alatt lesz kész.
    7. A fetától különlegesen finom és omlós, zaftos lesz a hús! A fűszerekkel összesülve ízorgia az eredmény!
    8. Ha a hús mellé néhány szem paradicsomot is dobsz, igazán ízletes köreted is lesz.Az utolsó percekre vedd le a fóliát, hogy a tekercsek teteje szépen megpirulhasson.

    A legjobb szilvás pite




    Hozzávalók a tésztához:
    • 10 dkg vaj
    • 20 dkg liszt
    • 1-2 ek tejföl
    • 3 dkg porcukor
    • 1 tk sütőpor
    • csipet só
    A töltelékhez:
    • 1,2 kg magozott (fagyasztott) szilva
    • 8 dkg cukor
    • 1 csapott ek fahéj
    • 0,5 dl rum
    • 4 dkg keményítő
    • kevés víz

    A morzsához:
    • 10 dkg liszt
    • 8 dkg vaj
    • 6 dkg cukor
    • 1 marék durvára tört dió
    1. Először a tölteléknek kezdünk neki:  a szilvát egy edénybe öntjük, rámérjük a cukrot, a rumot, megszórjuk a fahéjjal, és főni hagyjuk.
    2. Előmelegítjük a sütőt 180 fokosra (alsó-felső sütés).
    3. Összeállítjuk a tésztát: a lisztet tálba mérjük, rákockázzuk a hideg vajat, és a két tenyerünk között addig morzsolgatjuk, amíg nagyjából egynemű keveréket nem kapunk. Hozzáadjuk a porcukrot, a sütőport, a sót és annyi tejfölt, hogy jól gyúrható, nem ragacsos tésztát kapjunk. Kinyújtjuk, és egy kb. 30 centi átmérőjű lisztezett-vajazott piteformába helyezzük úgy, hogy körben legyen 2-3 cm magas pereme is. Tegyük a sütőbe úgy 15 percre.
    4.  Körülbelül eddigre a szilvánk már javában forr; döntsük el, mennyire szeretnénk lekvárszerűre a tölteléket. Ha nem nagyon, akkor a keményítőt egy kis edényben keverjük össze fél-egy deci vízzel, meg egy kis cukorral ( a keményítő így könnyebben oldódik), és sűrítsük be vele a szilvát. Ha szeretnénk, hogy a gyümölcsök szétfőjenek, később sűrítsük csak be.
    5. Állítsuk össze a morzsát: a hozzávalókat a dió kivételével késes robotgépben keverjük morzsásra. Ha nincs gépünk, persze kézzel is megtehetjük: a lisztet a hideg vajjal és a cukorral tálba tesszük, az ujjaink hegyével addig dolgozunk rajta, amíg morzsás nem lesz az állaga – erre nem tudok más szót. A végén keverjük hozzá a diót.
    6. Az elősütött tésztára öntjük a szilvatölteléket, megszórjuk a morzsával, és visszatoljuk a sütőbe 30-35 percre. Akkor jó, ha a tetején pirul a morzsa.
    Már langyosan is kiváló, viszont – ha marad – 4-5 nap múlva is megállja a helyét.
    Forrás: https://maimoni.cafeblog.hu/2016/03/29/a-legjobb-szilvas-pite/

    2019. szeptember 6., péntek

    Vargányás köleskása - köretnek


    1 közepes fej vöröshagyma
    20 dkg vargányagomba (fagyasztott is lehet)
    2 ek étolaj
    15 dkg hántolt köles
    1 kk
    1/2 mk őrölt fekete bors

    2 dkg vaj
    1/2 csokor petrezselyem      
    1. Elkészítés

    30 perc + pihentetés
    1. Felhasználás előtt mossuk meg jó alaposan, és szinte ugyanúgy használható, mint a rizs.
    2. A finomra vágott vöröshagymát és a kockára vágott vargányát az olajon megpirítjuk. Hozzáadjuk a kölest, sózzuk, borsozzuk, majd felengedjük éppen annyi vízzel, hogy ellepje.           
    3.  
                           
    4. Sűrűn kevergetve majdnem puhára főzzük, még maradhat alatta egy kevés folyadék, majd lezárjuk alatta a gázt, és lefedve pihenni hagyjuk, néha villával kicsit meglazítjuk.

             
       
    5. A végén a vajjal és a felaprított petrezselyemmel dúsítjuk.

    2019. augusztus 30., péntek

    Póréhagymás, brokkolis tartlet



    Hozzávalók:
    • 1 csomag leveles tészta
    • 2 szál póréhagyma
    • 20 dkg brokkoli
    • 3-5 szelet hajszálvékony bacon
    • 2 dl créme fraiche (vagy zsíros tejföl és tejszín keveréke)
    • 1 tojássárgája
    • 5 dkg reszelt cheddar vagy parmezán sajt
    • olívaolaj
    • bors
    Elkészítés:
    1. A pórét megmossuk, felaprítjuk, és kevés olívaolajon sóval, borssal puhára dinszteljük.
    2. A leveles tésztából egy lapostányér nagyságú kört vágunk ki, majd a szélétől 2 centire éles kés hegyével egy kisebb kört karcolunk a tésztába.
    3. Ez a 2 cm-es rész meg fog emelkedni, és így megtartja majd a tölteléket.
    4. A puha póréhagymát a kisebb körben egyenletesen elterítjük, rászórjuk az apróra vágott bacont, és 180 fokos sütőben 6-8 percig sütjük.
    5.  Közben a brokkolit 3 perc alatt forrásban lévő sós vízben blansírozzuk, hideg víz alatt kissé kihűtjük.
    6.  A créme fraiche-be belekeverjük a tojássárgáját és a reszelt sajtot.
    7. Az elősütés után kivesszük a tartletet a sütőből, a tetejére rakjuk a brokkoli rózsákat, ráöntjük a nem túl folyós tejszínes-tojásos masszát, és még 10 percig sütjük 170 fokon.
    8. Díszíthetjük mandulaforgáccsal, vagy egy pár szem fenyőmaggal.
    9. Hidegen, melegen egyaránt nagyon finom.

    Az igazi pesto


    Hozzávalók:
    • 4 gerezd fokhagyma
    • 1 nagy csipet durva szemű tengeri só
    • 1/3 csésze bazsalikom
    • 2 evőkanál (30 g) fenyőmag
    • 5 evőkanál reszelt parmezán
    • 150 ml extra szűz olívaolaj

    Elkészítés:
    1. Egy mozsárban dolgozzuk össze a fokhagymát a sóval és a bazsalikommal, amíg a levelek zöld folyadékot nem eresztenek.
    2. Adjuk hozzá a fenyőmagot, majd a sajtokat is.
    3. Végül a masszát egy fakanállal folyamatosan kevergetve, lassan öntsük hozzá az olívaolajat.
    4. A pestót használhatjuk tésztához, de grillezett zöldségekhez is nagyszerűen illik.

    Kétperces aioli


     

    Hozzávalók:
    • 1 egész tojás
    • 4 gerezd fokhagyma (felaprítva)
    • 2 teáskanál citromlé
    • 1 csésze extra szűz olívaolaj
    • só és bors

    Elkészítés:
    1. Az extra szűz olívaolaj kivételével minden összetevőt tegyünk a botmixer táljába (az olajat utolsóként csepegtessük rá), és hagyjuk pihenni pár másodpercig, mielőtt összekevernénk.
    2. Botmixerrel dolgozzuk össze, majd öntsük át egy közepes méretű tálba.
    3. Folyamatosan kevergetve adjuk hozzá szép lassan az olívaolajat is.
    4.  Sózzuk, borsozzuk, és már kész is!

    2019. június 28., péntek

    Gyümölcsös, vaniliakrémes süti



    Hozzávalók:

    A töltelékhez:
    • 0,5 l tej
    • 5 db tojás
    • 15 dkg cukor
    • 5 dkg étkezési keményítő
    • 2,5 dkg vaj
    • 1,2 dkg zselatin
    • 1 vaníliarúd
    A pitetészta hozzávalói:
    •  30 dkg liszt
    •  8 dkg porcukor
    •  15 dkg vaj
    •  1 tojás
    •  2 tojássárga
    •  1 citrom reszelt héja
    •  fél sütőpor
    Elkészítése:
     
    Tészta:
    1. A tésztához a puha vajat elkeverjük a porcukorral, hozzáadjuk a tojást és a sárgákat, majd a lisztet, a reszelt citromhéjat, sütőpor és összedolgozzuk a tésztát.
    2. Folpackba csomagoljuk, majd egy jó órára hűtőbe tesszük.
    3. Lisztezett gyúrólapon nyújtsuk ki a tésztát, helyezzük az előkészített piteformába amit alaposan kivajazok.
    4. A tészta alját szurkáld meg villával. Szebb lesz a „kosár”, ha a kibélelt formát félórára a hűtőbe teszed.
    5. .A kibélelt formát terítsd le sütőpapírral, és önts rá valamilyen pitesúlyt: egy bögre száraz hüvelyest (babot, borsót, lencsét) vagy rizst.Én rizst használok A nehezék megakadályozza, hogy a perem deformálódjon, továbbá a szurkálással együttesen nem engedi, hogy az alap hólyagos legyen.
    6. Sütő előmelegítése 175 fokra (alsó-felső sütés), és úgy 30 - 35 perc alatt süssük meg.
    Krém:
    1. A zselatint öntsük le kb. egy dl hideg tejjel (a megadott tejmennyiségből), és hagyjuk duzzadni nagyjából 5 percig.
    2. A tojásokat szétválasztjuk.
    3. A tejet a vaníliarúd kikapart magjaival együtt (tudjátok, hogy koszos legyen…) egy lábasban felforraljuk.
    4. Egy kis tálban összekeverjük a tojássárgákat a cukor felével (15 dkg), illetve az étkezési keményítővel – a lábasból kivett fél-egy deci tejjel hígítsuk ezt a keveréket, majd sűrítsük be vele a tejet.
    5. Tegyük bele a vajat és a duzzasztott zselatint, és kevergessük addig, amíg biztosan fel nem oldódnak.
    6. Verjük fel a fehérjéket a maradék cukorral, majd először a sárgakrémből tegyünk át néhány kanállal a habba, keverjük el, utána a habot keverjük bele a krémbe, és lazán forgassuk át addig, amíg homogén nem lesz

    2019. június 17., hétfő

    Málnás pite


     
     
    Hozzávalók:
    A tésztához:
    • 150 gr vaj
    • 4 ek. cukor
    • 1 tojássárgája
    • 250-300 gr liszt
    • 1/2 tk. sütőpor
    A töltelékhez:
    • 500 gr málna
    • 2 ek. cukor
    • vanilia puding

    vaj a forma kikenéséhez


    1. A vajat lágyítsuk meg, mégpedig úgy, hogy a vajdarabkákat tartalmazó edényt  forró vízzel teli lábasba állítjuk 5-10 percig.

    2. A felolvadt vajat keverjük össze a tojássárgával. Adjuk hozzá a sütőport.

    3. A liszt felét villával keverjük bele, a többi liszttel pedig könnyen formálható, lágy tésztává gyúrjuk.

    4. Vajjal kikent tortaformába nyomkodjuk a tésztát, de úgy, hogy legalább 4 cm magas pereme is legyen.

    5. Előmelegített sütőben, 180 fokon 20-25 perc alatt süssük ki.

    6. A töltelékhez való málnából 100 gr-ot turmixoljunk, vagy villával törjünk össze, cukrozzuk meg, s takaréklángon forráspontig hevítsük. Az 50 ml vízben feloldott pudingban állandóan kevergetve belefőzzük. Amikor sűrűsödni kezd a püré, levesszük a tűzről, s belekeverjük a maradék málnát.

    7. Ezt az öntetet beletöltjük a torta öblébe. Szoba hőmérsékleten kihűtjük.

     

    2019. június 9., vasárnap

    Mennyei karfiol


    Hozzávalók:
    • 1 kg karfiol
    • 30 dkg darált pulykamell
    • 4 dl tejföl
    • 1 nagy fej vöröshagyma
    • 3 cikk fokhagyma
    • 2 tojás
    • 1 evőkanál vaj
    • 30 dkg reszelt sajt
    • só, bors, pirospaprika (kedved szerint további szárított vagy friss fűszerekkel is bolondíthatod)
    Így készítsd:
    1. A karfiolt szedd rózsáidra, és tedd fel sós vízben főni, de 2-3 perc forralás után szűrd le.
    2. A finomra vágott hagymát pirítsd át a vajon, majd mehet hozzá a darált hús, a só és ízlés szerint a fűszerek. 15 perc alatt el is készül.
    3. Egy kivajazott hőálló tálban teríts el egy réteg karfiolt - kb. a felét-, ezen oszlasd el a darált pörköltalapot. Erre kerüljön a többi karfiol, végül tejföllel borítsd rakottas tetejét.
    4. Előmelegített sütőben nagyjából 40 perc alatt süsd készre. Mielőtt kivennéd végleg a sütőből, szórd meg a tetejét reszelt sajttal, majd hagyd, hogy a sajt szépen ráolvadjon és megpiruljon a tetején.
    forrás:ripost.hu

    2019. április 12., péntek

    Chili con carne

      Hozzávalók:
     
    • 50 dkg darált marhahús
    • 1 fej vöröshagyma
    • 1 gerezd fokhagyma
    • 1 szál sárgarépa
    • 6 dl házi paradicsomlé vagy 400 gr darabolt paradicsom konzerv
    • 1 dl vörösbor
    • 1 púpos teáskanál őrölt római kömény
    • 1 teáskanál mexikói fűszerkeverék
    • 1 mokkáskanál cayenne-i bors
    • 1 csipet chilipehely
    • 1 teáskanál kakaó
    • olaj
    • 1,5 doboz vörösbab konzerv
    • 1 doboz kukorica konzerv
     
     
    Elkészítés:
     
    1. A hagymákat nagyon apróra vágtam, és egy kevés olajon megfuttattam.
    2. Hozzáadtam a szintén finomra vágott sárgarépát, kicsit pirítottam, majd következett a darált hús, amit nagy lángon addig kevergettem, amíg elvesztette vörös színét.
    3. Ekkor hozzáadtam a húshoz a fűszereket (a kakaó kivételével), öntöttem rá egy kis vörösbort, a paradicsomlevet (ebből saját készítésűt használok, ami elég sűrű), majd hagytam az egészet párolódni úgy 50 percen át.
    4. Én nem kedvelem, ha a chili alatt áll a lé, ezért azt szinte teljesen lepároltam róla.
    5. Az utolsó percekben hozzáadtam a kakaóport is. Ettől nem kell megijedni, a kakaó csak elmélyíti az ízeket, nagyon kellemes lesz tőle az étel íze.
    6. Mehet az ételbe a bab és kukorica, ezeket már csak át kell forrósítani a raguban.
    7. Lehet még korrigálni sóval, ha szükséges, aztán tortillával, rizzsel, kenyérrel jól meg lehet enni.
    8. Ha akad hozzá reszelt cheddar és egy kis tejföl, nem válik kárára a chilinek.

    Csokoládétorta



    Hozzávalók:
    1 csésze = 2,5 dl
     
    1 nagy méretű tojás (vagy két kicsi)
    1 csésze kristálycukor
    6 dkg tejföl
    1/4 csésze étolaj
    1,5 teáskanál vanília kivonat
    1 kis csésze presszó kávé langyosan vagy hidegen (Cs.K módosítás)
    1/2 csésze cukrozatlan kakaópor átszitálva
    1 csésze liszt
    1 teáskanál szódabikarbóna
    1/2 teáskanál sütőpor
    1/2 teáskanál só

     
    a ganache-hoz:
     
    25 dkg jó minőségű csokoládé
    3/4 csésze tejszín
    tonkabab

     
    Elkészítés:

     
    1. A tojást alaposan kikeverjük a cukorral, hozzáadjuk a tejfölt, az olajat, vaníliát. Jöhet hozzá a kakaópor és a kávé. Keverjük a masszát csomómentesre. A lisztbe keverjük bele a szódabikarbónát, sót, sütőport, adjuk a folyékony anyagokhoz, ezzel is vegyítsük el.*
    2. Egy 20x20 centis tepsit béleljünk ki sütőpapírral. Ne használjunk nagyobb sütőedényt, mert lapos lesz a tészta. Megfelelő még hozzá a 18 cm-es tortaforma is. Jénaiban is süthetjük, ha van ilyen viszonylag kicsi darabunk. Öntsük a masszát az előkészített formába, rázogassuk meg, hogy az esetleges légbuborékok távozzanak, és tegyük 175 fokra előmelegített sütőbe. Nagyjából 20 perc kell neki, de mielőtt kivesszük, feltétlenül szúrjunk a közepébe egy fogpiszkálót vagy hústűt, és ellenőrizzük le, hogy nem nyers-e a tészta.
    3. Amíg sül a sütemény, készítsük el a ganache-t a tetejére. A tejszínt melegítsük majdnem forrásig, tördeljük bele a csokoládét, és már a tűzről levéve keverjük el erőteljesen a tejszínben az olvadó csokoládét. Végül én belereszeltem egy szem tonka babot, nyilván ha nincs ilyen flancos cucc otthon ez elhagyható. Fényes, folyós krémet kell kapnunk. 
    4. Ha kisült a torta, tegyük rácsra, hogy kihűljön. Közben négyrét hajtogatott alufóliából készítsünk két hosszú csíkot, ezt tegyük a tepsibe keresztben, amiben a süti sült. Ha a tészta már hideg, tegyük vissza a tepsibe, és öntsük rá a szintén lehűlt ganache-t. Ez azért jó, mert egyrészt a tepsi megtartja a csokikrémet, nem folyik szanaszét, másrészt a fóliacsík segítségével kiemelhetjük a tortát a formából. Ez fóliacsík nélkül biztosan nem sikerül, és én a magam részéről biztosan nem szeretném késsel vagdosni a tortát a jó kis teflonos formámban, összekaristolva esetleg, amikor kiveszem a szeleteket. Sóval jó ez a fóliás trükk, higgyetek nekem!
    5. Hűtőben hagyjuk a ganache-t megdermedni, de fogyasztani mindenképp szobahőmérsékleten ajánlom a csokitortát, nem hűtőhidegen. 

    2019. április 11., csütörtök

    Fanta torta



    Tészta hozzávalói:
    • 10 deka liszt
    • 1/2 cs. sütőpor
    • 2 ek kakaópor
    • 4 tojás
    • 4 ek porcukor
    • 0,7 deci étolaj
    Túrókrém hozzávalói:
    • fél kiló túró
    • 25 deka porcukor
    • 10 deka vaj
    • 1 citrom lereszelt héja
    Fantás krém:
    • 7 dl szénsavas narancs üdítő
    • 2 cs vaníliás pudingpor
    • 2 ek cukor
     
    1. A piskótához összekeverni a lisztet, sütőport és a kakaóport.
    2. A tojások fehérjéből kemény habot vertem 2 ek porcukorral.
    3. A tojássárgákat a másik 2 ek porcukorral kikevertem, majd beledolgoztam az olajat.
    4. Ezután óvatosan belekevertem a fehérjehabot, utoljára pedig többszörre beleszitáltam a lisztes keveréket.
    5. Sütőpapírral bélelt 26 centis formába símítottam, és 180 fokra előmelegített sütőben alsó-felső lánggal tűpróbáig sütöttem (kb.35 perc). 
    6. A túrókrémhez: vaj és cukor kikeverni,
    7. A Fantakrémet ugyanúgy készítettem, mint a pudinkrémet, csak tej helyett Fanta üdítővel.


    2019. április 3., szerda

    Tortilla lap


    Hozzávalók·         

    • ·        30 dkg liszt (+ a szóráshoz)
    • ·        1 tk só
    • ·        oregánó
    • ·        4 ek olaj
    • ·        1,2 dl víz (langyos)
    • ·        kevés sütőpór – de ezt elhagyhatom


    A liszten kívül a tortillába csupán sütőpor, némi olaj vagy olvasztott vaj és só kell.

    A hozzávalókat alaposan dolgozd össze! 
    1. A tészta kezdetben kemény, de minél tovább gyúrod, annál puhább és rugalmasabb lesz.
    2. Érzéssel meleg vizet is adhatsz hozzá, hogy jobban összeálljon.
    3. Kb. 10 perc erőteljes gyúrás után paskold meg: ha már nem ragad, akkor lisztezett kézzel formázd cipóvá vagy több gombóccá, majd letakarva hagyd pihenni 10-20 percig.
    4. A búzalisztesnek kevesebb.
    5. Végül a tésztát lisztezett felületen sodrófával kerekre nyújthatod vagy egy félbevágott nagy mélyhűtőzacskón, esetleg tiszta reklámszatyordarabon kézzel vékonyra lapogathatod.

    Sütés
    A kilapított „palacsintákat” megsütheted felforrósított száraz serpenyőben (legjobb az öntöttvas), vagy beteheted a közepes hőfokra előmelegített sütőbe.
    Sütés közben természetes, hogy a tészta hólyagokat vet, ezeket az ujjaddal lenyomkodhatod, ha zavarónak találod.
    Időnként a serpenyőben és a sütőben is fordítsd meg a tortillákat, az elkészült darabokat pedig tedd egy lapostányérra vagy tálra, és bugyoláld nedves konyharuhába. Így nem száradnak ki, és könnyen tudod hajtogatni őket.

    Forrás: http://www.mindmegette.hu/tortilla-lap-hazilag.recept/
     

    2019. április 1., hétfő

    Sajtos cukkinigolyók



    Hozzávalók:
    • kb 60-70 dkg cukkini
    • 1 kávéskanál só
    • 2 csipet bors
    • 1 közepes fej fokhagyma
    • kis csokor petrezselyem
    • 1 tojás
    • 15 dkg sajt (reszelve)
    • kb 3 marék zsemlemorzsa
    Továbbá:
    • zsemlemorzsa
     
    Elkészítése:
    1. A megtisztított, meghámozott cukkini magvas belsejét kivágjuk. Kisebb darabokra vágjuk.
    2. Aprítóba rakjuk a megpucolt fokhagyma gerezdeket és a petrezselymet is, majd a cukkinivel együtt felaprítjuk.
    3. Hozzáadjuk a tojást, a reszelt sajtot, a sót, borsot és kb 3 maréknyi zsemlemorzsát (amennyit felvesz), hogy jól összeálljon és formázható massza legyen.
    4. Alaposan összedolgozzuk. Diónyi golyókat formázunk a két tenyerünk között.
    5. Zsemlemorzsába hempergetjük a golyókat, majd forró olajban, közepes lángon világos barnára sütjük.
    6. Konyhai papírtörlőn hagyjuk a felesleges olajat lecsöpögni. Melegen tálaljuk.

     

    2019. március 26., kedd

    Göngyölt hús


     
     
    Hozzávalók 4 személyre:
    • 4 szelet tarja
    • 2 savanyú uborka
    • 2 főtt tojás
    • 4 szelet szalonna
    • 1 evőkanál zsír
    • 1 kis szál póréhagyma
    • 1 kis fej vöröshagyma
    • 1 dl száraz fehérbor
    • 2 dl tejföl
    • só és frissen őrölt bors

    Tálaláshoz
    • 1 dl tejföl
    • főtt rizs vagy kenyér
    Elkészítés: 
    1. A tarját kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk, majd mindegyik szeletre tegyünk 2 vékony szelet savanyú uborkát, 1 karika főtt tojást és 1 kis szalonnacsíkot.
    2. Ezután tekerjük fel, és kössük át spárgával.
    3. 1 evőkanálnyi zsírban pirítsuk meg a póréhagymát és a hagymát, engedjük fel 1 pohár vízzel és 1 deci fehérborral, sózzuk, borsozzuk, és rakjuk bele a göngyölt húsokat.
    4. Fedő alatt 30 perc alatt puhára pároljuk, majd tejföllel leöntjük.
    5. Főtt rizzsel vagy kenyérrel tálaljuk.
    Forrás: https://lilafuge.hu/gongyolt-hus/

    2019. március 22., péntek

    Kacsamáj duó recept


    Hozzávalók (4 személyre):

    A májhoz:
    • fél kg kacsamáj
    • fél dl édes tokaji bor
    • 2 cl konyak
    • 6 g só
    • 2 g cukor
    • 1 dl almalé
    A brióshoz:
    • 20 g cukor
    • 20 g élesztő
    • 250 g liszt
    • 80 ml tej
    • 3 tojás
    • 10 g só
    • 50 g vaj (+ 1 ek a formák kivajazásához)
    • 1 cl rum
    • 2 db alma

    Elkészítés:

    Briós:
    1. A langyos tejet cukorral, kevés liszttel és élesztővel felfuttatjuk.
    2. Majd a többi alapanyaggal egynemű tésztává gyúrjuk.
    3. Fél órát szobahőmérsékleten kelesztjük.
    4. Ismét összegyúrjuk és újabb fél órát kelesztjük.
    5. Apró kivajazott formákba adagoljuk és 160 fokos sütőben 15 perc alatt pirosra sütjük.
    Kacsamáj:
    1. A máj felét megtisztítjuk a hártyától és az erektől.
    2. A bort és a konyakot méz sűrűségűre elforraljuk és ízesítjük vele a megtisztított májat, sóval, cukorral.
    3. Megformázzuk és dupla folpack fóliába csavarjuk, gyöngyöző vízben pár percig hőkezeljük.
    4. Hagyjuk kihűlni. Majd ahogy kihűlt henger alakú formákat szúrunk belőle és almazselével átvonjuk.
    5. (Almazselé = 1 l almalé, 10 g zselatin)
    1. A máj másik felét felszeleteljük, két oldalát megpirítjuk és papírhüvelybe 180 fokos sütőben 4 perc alatt készre sütjük.
    2. A papírba kockára vágott almát is helyezünk, amivel aromatizáljuk a májat.
    Almakrém:
    1. Az alma felét meghámozzuk, cukros, sós, citromos vízben puhára főzzük.
    2. Leszűrjük és lemixeljük.

    Tálalás

    1. A képen látható módon tálaljuk.
    2. Hajszálvékonyra vágott almaszeletekkel díszítjük.
    Forrás: http://www.gastroguide.hu/2017/10/kacsamaj-duo-recept/

    2019. március 21., csütörtök

    Autentikus citromos pite recept Mentonból


     

    A pitetészta hozzávalói:
    • 250 g liszt
    • 100 g vaj, hidegen, felkockázva
    • 100 g cukor
    • 2 tojás sárgája
    • pár kanál hideg víz
    • egy csipet só

    A citromkrém hozzávalói:
    • 150 ml friss citromlé (2 nagyobb citrom)
    • 2 citrom reszelt héja
    • 10 g kukoricakeményítő
    • 100 g cukor
    • 80 g  vaj
    • 2 tojás + 1 tojás sárgája

    A tojáshab hozzávalói:
    • 3 tojásfehérje
    • 1 csipet só
    • 80 g porcukor

    Elkészítése:

    1. A tészta hozzávalóit gyorsan összedolgozzuk.
    2. A vajnak nem szükséges teljesen elolvadni, a kis vajdarabkák sütés közben buborékokat képeznek és különösen omlóssá teszik a tésztát.
    3. Az összegyúrt tésztát lefedve hűtöben pihentetjük legalább egy órán át. a tojásfehérjét verjük habbá a sóval.
    4. A citromkrémhez a citromlevet, a cukrot és a citrom reszelt héját keverjük össze, majd hagyjuk 5 percig állni.
    5.  Ezután szűrjük le.
    6.  Egy edényben keverjük el a keményítőt egy kevés vízzel, majd adjuk hozzá a tojásokat. Jöhet a cukros citromlé hozzá.
    7. Állandó keverés közben gyenge lángon besűrítjük.
    8.  A vaj a legvégén kerül hozzá.
    A tojásfejhérjét verjük habbá egy csipet sóval és a porcukorra.
    A pihentetett tésztát nyújtsuk kereke, hogy beleférjen egy kb. 25 cm-es piteformába. A széleit nyomkodjuk hozzá a forma széléhez, villával megszurkáljuk az alját, és 180 fokos előmelegített sütőben kb. 20-25 perc alatt megsütjük. A sütőből kivéve hűlni hagyjuk. Beletöltjük a citromkrémet, a tetejére kanalazzuk a tojáshabot. A langyos sütőbe 2 percre tesszük vissza, hogy a tojáshab teteje egy picit karamellizálódjon. Vigyázzunk, nehogy odaégjen!

    https://diningguide.hu

    Rakott brokkoli

     
     
  • 50 dkg csirkemellfilé
  • 1 fej brokkoli 
  • 10 dkg trappista sajt 
  • 1 kis doboz tejföl 
  • 1 vöröshagyma 
  • 2 gerezd fokhagyma só bors
  • oliva olaj

  • Elkészítés:

    A brokkolit mosd meg, szedd szét rózsáira, és enyhén sós vízben főzd meg négy-öt perc alatt. Ha kész, szűrd le, csöpögtesd le.
    A hagymát vágd apróra, és kevés olajon dinszteld meg.
    Add hozzá a megtisztított, felcsíkozott húst, és fehéredésig kevergesd. Akkor sózd, borsozd ízlés szerint, nyomd hozzá a fokhagymát, és párold néhány percig.

    Egy hőálló tálat vajazz ki, és rakd alulra a brokkoli felét, arra mehet a hús szépen elrendezve, majd ismét a brokkoli következik. Végül öntsd rá a tejfölt, és szórd meg reszelt sajttal. Előmelegített sütőben 180 fokon süsd meg, 15-20 perc alatt. Akkor jó, ha a sajt szép piros.
    Forrás:femina.hu