Oldalak

2020. szeptember 29., kedd

Mézes-mustáros mártás csirkemellhez




  • 10 dkg sárgarépa
  • 5 dkg petrezselyemgyökér
  • 1 fej kisebb vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 tk dijoni mustár
  • 2 db babérlevél
  • 1 ½ dl száraz fehérbor
  • 3 dl habtejszín
  • só, bors

  1. A mustáros mártáshoz egy lábasban 2 evőkanál olajat hevítünk. 
  2. A sárgarépát és a gyökeret kisebb kockára vagy karikára vágjuk, és egy lábasban az egész fokhagymákkal együtt jó erősen lepirítjuk 2 evőkanál olajon. 
  3. Hozzáadjuk a durvára vágott vöröshagymát, és ezt is hagyjuk megpirulni. 
  4. Elkeverjük benne a mustárt, sózzuk-borsozzuk és felöntjük a borral, mellé dobjuk a babérleveleket, és hagyjuk, hogy a bor alkohol tartalma elillanjon.
  5. Hozzáadunk 1 dl vizet is, és a zöldségeket addig főzzük benne, míg a folyadék elpárolog.
  6.  Felöntjük a tejszínnel, és 5 percig forraljuk kis lángon, majd félretesszük egy kicsit lehűlni. 
  7. Turmixgéppel vagy botmixerrel az egészet szép krémesre pürésítjük, és annyi vizet adunk még hozzá, hogy selymes mártás állagot kapjunk. Sóval, borssal és kevés mustárral ízesítjük, ha még szükséges.

Forrás: itt